Back to top

Éppen a kaszás nem hoz halált a biodiverzitásra

A Kárpát-medencei települések határain kívül fekvő lágyszárú növénytársulások szinte mindegyikét az emberi gazdálkodás hozta létre. Azonban ahhoz, hogy ezeken a területeken szerteágazó ökoszisztéma tudjon kialakulni, a megfelelő módon kell gondjukat viselni, ennek pedig egyik meghatározó művelete a kaszálás.

Kaszálás nélkül az ökológiailag értékes gyepek cserjésedni kezdenek. De nem mindegy, hogy ezeken a gyeptársulásokon mikor végzünk kaszálást. Az ilyen területeken nem a naptár határozza meg a kaszálás idejét, hanem az adott terület aktuális állapota, így a növénytársulásban akár kedvező növények terjedését is el lehet érni.

A vegetációs időszakban is fontos, hogy nem golfpálya simaságúra kell vágni a területet, hanem változó tarlómagasságokat hagyva érdemes kaszálni, amelyek a természetközeli élőhelyeken zajló folyamatokat erősítik: növekszik a növényfajok száma, ami változatos rovarfaj-populációt vonz, miáltal rovarevő madarak fogják látogatni a területet. A legbiodiverzebb ökoszisztémák Magyarországon a közel 300 ezer hektárnyi védett gyepterületen találhatók, amelyet a legeltető állattartás alakított ki. Ezt az állapotot a kaszálással sikerült fenntartani úgy, hogy mindeközben a 19. századtól egyre elterjedtebbé vált az istállózás.     

A paraszti világban igen sokféle kaszát készítettek. Ezekkel az eszközökkel (agrártörténelmi források szerint) egy kaszás egy nap alatt maximum fél hektárt tudott lekaszálni. Általában 8-15 fős kaszás csapatok dolgoztak, de még így is, az egybefüggő legelőkön kis lépésekben haladva sokszor egy hónapig is eltartott a kézi betakarítás. A mozaikossá vált tájban voltak frissen kaszált, le nem kaszált, illetve különböző korú újrasarjadt területek, így az állatok nem vesztették el élőhelyeiket, a növények magot érlelhettek, és a gyep természetes úton megújulhatott, ezáltal rendkívüli biodiverzitás jött létre. Később aztán, a 20. század második felében, gépi betakarításra váltottak, aminek köszönhetően lecsökkent a terület mozaikossága, beszűkítve ezzel a kaszálók fajösszetételét is. Ennek eredménye lett a napjainkban látott homogén szántóföldi vidék, amit voltaképpen biodiverzitás-sivatagnak is nevezhetnénk. 

Bár a kézi kaszálás a leginkább természetbarátabb területhasználati „technológia”, ma már alig akad olyan ember, akinek megfelelő tudása és kitartása lenne heteken át kaszálni. Ezért gépekkel próbálják imitálni a hagyományos betakarítást a természetvédelmi területeken, ökogazdaságokban és a városi réteken is.

Forrás: magyarmezogazdasag.hu

2021.07.18.