Back to top

Ikonikus magyar állatfajták: A szürkemarha, a valódi címeres ökör

Bár a „címeres ökör” kifejezést manapság a nagyon buta emberre szokás használni, a kifejezés eredete a szürkemarhához köthető, az ökörnek nagyra nőtt, felfelé hajló szarva által alkotott alak formájára utal. Ez az állat igazán hungaricum, ugyanis évszázadok óta velünk vannak, etetnek, itatnak, segítenek. De mégis mióta?

Nos, itt máris ingoványos talajra érkeztünk, mert a magyar történelemmel kapcsolatosan általánosan megfigyelhető hitvitába szaladunk bele. Valamiért – és ez általános jelenség történelmünk megítélése és tanítása szempontjából – a hagyomány, a fennmaradt leletanyagok egy idő után mintha átlényegülnének, és olyan felhangot kapnak, ami őseink nagyságát csorbítja. Az 1700-1800-as években indult el ez a folyamat, és valamilyen módon minden esetben kiderül, hogy az elindításához volt valami köze ennek a bécsi udvarhoz…

Nem mi fogunk igazságot tenni, de érdemes megjegyezni, hogy korábban egyértelműen ez volt az általánosan elterjedt nézet, hogy a szürkemarha honfoglaló őseinkkel (melyik alkalommal? – ez is egy újabb vita alapja…) érkeztek a Kárpát-medencébe. Ezzel szemben más állítások szerint (Bökönyi Sándor) az őseinkkel érkező marhák a Képes Krónika által ábrázolt állatokhoz hasonlítottak, marmagasságuk mindössze 112 centiméter volt. Véleménye szerint a szürkemarha a kunokkal (13. század) jelent meg Magyarország területén. Más teóriák szerint (Jankovich Miklós) a szürkemarhát a Kárpát-medencében háziasították, az akkor még itt élő őstulok fiatal befogott egyedeiből.
Mi nem fogunk ebben a vitában dönteni (lehet, hogy még nem is említettük sz összes teóriát…), azt azonban fontos megjegyezni, hogy a szürke marha nem homogén fajta, több típusa létezik! Így akár még az is lehet, hogy – részben – a fajta eredetéről szóló mindegyik elképzelés egyszerre igaz! Íme a különböző típusok:
  • Primitív, kis testű típus

Fejletlen, alacsony marmagasságú típus; létrejöttében a rossz minőségű takarmányozás és a nem kielégítő életkörülmények játszottak szerepet. Jellemzője a nem tetszetős szarvalakulás és a hibás lábszerkezet.

  • Durva igás típus

Nagy marmagasságú, magas marú, mély mellkasú egyedek tartoznak ebbe a típusba. Lábai hosszúak, mozgása élénk.

  • Finom tejelő típus

Tetszetős, kis termetű, nemes, finom szervezetű szürkemarha-típus. Szarvai vékonyak, a tőgye jobban fejlett.

  • Nagyüzemi típus

Nemes, tetszetős megjelenésű, sokszor szép, címeres szarvú. Napjainkban a leggyakoribb típus.

Fontos tudni, hogy két rokon fajta is létezik, ezek pedig az erdélyi szürkemarha, és a maremmai szürke marha. Előbbi esetében már az 1800-as években komoly tenyésztői munka folyt, elsősorban a húsirányú szelekció volt a cél, míg utóbbit a korábban „marhára” lecsökkent szürkemarha állomány génfrissítésére használták (a maremmai szürkemarha utódokat aztán fokozatosan kiselejtezték).

De miért olyan fontos állat a magyar szürkemarha? Mert bizony ez az állat nem csak Magyarországon volt híres, hanem egész Európában! Ugyanis a 14-15. században Nyugat-Európában olyan fordulat következett be, amely a keleti térségekben jobbára elmaradt: a céhes ipar kibontakozásával megnőtt a városok szerepe, s a jobbágyok tömegesen költöztek azokba. A megnövekedett városi lakosság hússzükségletét a keleti területeken nevelkedett marhák exportjával oldották meg. A magyar szürkemarha eljutott Nürnberg, Augsburg, München, Ulm vásáraiba éppúgy, mint Itáliába és Morvaországba.

A kereskedelem fénykora a 17. században volt, amikor az évente kivitt marhák számát 100.000-re becsülik, csak Nürnberg évente 70.000 állatot vásárolt!

A német városokban törvény mondta ki, hogy amikor megérkeznek a magyar gulyák a piacra, akkor a mészárszékekben máshonnan származó húst kimérni tilos, nehogy rossz minőségű kerüljön a kiváló minőségű, és éppen ezért drága szürkemarha-hús közé!

A vásárok a török fennhatósága alatt sem szüneteltek, hiszen az azokból befolyt adóból ők is nagy haszonhoz jutottak. A kereskedelem nagy része egy gazdag és jelentős kereskedőréteg, a tőzsérek kezében volt, de részesültek belőle a mezővárosok parasztpolgárai éppúgy, mint a nagybirtokosok.

Egészen 1622-ig, amikor a bécsi udvar monopolizálta a marhakereskedelmet. A rablógazdálkodás eredményeképpen 1695-ben a császári biztosok jelentése szerint már nincs Debrecenben magyar szürkemarha.

Ez szerencsére nem volt igaz, de a létszám ijesztően lecsökkent. Az utolsó nürnbergi marhavásár 1713-ban volt, de az előző évszázadokban a marhakereskedelem haszna nagy jelentőséggel bírt a magyar társadalomra és gazdaságra.

A szürkemarha tehát igen komoly gazdasági jelentőséggel bírt, ebből következően pedig politikai jelentőségre is szert tett! Mivel a tenyésztés és a hajtás hatalmas csordákban történt, ez több tízezer parasztgazdaságot tett érdekeltté az előállításban és a forgalmazásban. A meggazdagodó mezővárosi és falusi parasztoknak azután nagy szerepük volt abban, hogy a magyar települések önkormányzata a török megszállás ellenére fennmaradt. A többletjövedelem lehetővé tette, hogy függetlenítsék magukat a földesúri fennhatóságtól, és elinduljanak a mezővárosi fejlődés útján (Cegléd, Mezőtúr), esetenként a városiasodás felé (Debrecen, Kecskemét, Zalaegerszeg).

A marhavásárok helyszínéül szolgáló települések is hatalmas fejlődésen mentek át az idők folyamán. Jelentős vásárvárosok voltak Győr és Sopron, amelyek a Németországba tartó kereskedelmi útvonalakon feküdtek, s Nagykanizsa, amely a 16. század 30-as, 40-es éveiben érte el egyik virágzását, amikor a Kanizsai család az Itália és Stájerország felé irányuló marhakereskedelem központjává fejlesztette. Győr életében oly fontos volt a marhavásár és -kereskedelem, hogy amikor 1598-ban, négy évig tartó török uralom után a város felszabadult, és az elmenekültek visszatértek, a marhakereskedelem volt az egyik első tevékenység, ami újult erőre kapott.

De kik voltak azok, akik ezeket az igen termetes állatokat terelték és megvédték a martalócoktól? A félvad állatoknak a terelése, védelme a rablóktól és a vadállatoktól fegyverfogatásban jártas, harcedzett férfiakat igényelt. Ők voltak a hajdúk, akik a török hódoltság előrehaladtával a 16. század végére jelentős katonai erővé váltak, s a marhapásztorkodást felcserélték a zsoldos katonai szolgálattal. Kialakult sajátos katonai szervezetük – elöljáróikat, kapitányaikat, hadnagyaikat és tizedeseiket maguk választották – és jellemző harcmodoruk, melynek lényege a portyázás és lesvetés volt. Bocskai István letelepítette őket saját birtokaira. Háború idején katonáskodtak, ennek fejében közösen nemesi szabadságot kaptak, és mentesültek mindennemű földesúri szolgáltatás alól.

Arról már volt szó, hogy egyes városok mit köszönhettek a szürkemarhának, de azt is érdemes megemlíteni, hogy egész Magyarország számára is igen fontos volt a szürkemarha, nemes családok emelkedtek ki és a hon védelmében is szerepük volt;

A marhakereskedelem konjunktúráját kihasználva a nagybirtokosok is vagyonokra tettek szert, mint például a Kanizsaiak, a Batthyányak. Nádasdy Tamás nádor alföldi marhák megvásárlásával, felhizlalásával és eladásával gyarapította egyébként sem szerény vagyonát. Bethlen Gábort kortársai Erdély első tőzsérjének nevezték.

Zrínyi Miklós, a költő és hadvezér a marhakereskedelemből szerzett bevételeiből finanszírozta magánhadserege fenntartását és a törökök elleni harcait. Ellenőrzése alatt tartotta a hatalmas horvátországi birtokain átmenő kereskedelmi útvonalakat, és a bécsi udvar tiltása ellenére saját marhavásárhelyet tartott fenn.

A bécsi udvar kizsákmányolása ellenére a források szerint még a 19. század elején is folyt marhaexport, de időközben nagy változások következtek be a mezőgazdaságban: a külterjes állattartás színhelyéül szolgáló legelőket feltörték, és előtérbe került a szántóföldi gabona- és takarmánytermesztés, a szarvasmarhafajták közül pedig egyre keresettebbek lettek a tejtermelésre szelektált, istállózó tartásban nevelhető fajták, összefüggésben a városok megnövekedett tej- és tejtermékigényével.

A szürkemarha szerepe megváltozott: az igás ökör előállításában használták, ennek a feladatnak pedig jóval kisebb létszámú populáció is megfelelt.

Amikor az 1880-as évektől kialakították a fajtakörzeteket, a szürkemarha tenyészkörzete az ország középső része lett. Ám az első világháború után, amikor a mezőgazdaság gépesítése megkezdődött, s már ökrökre sem volt szükség, sok gulyát felszámoltak.

A második világháború után a tenyésztőmunka megszűnt, mert a szürke marha az akkori vezetői vélemények szerint nem versenytársa a modern fajtáknak. A hatvanas évek közepére létszáma vészesen lecsökkent, a háztájiban található néhány példánytól eltekintve három állami gazdaságnak volt gulyája, amelyben összesen hat bika és kétszáz tehén volt. Tulajdonképpen a mai állomány ezektől az állatoktól származik. A szürkemarha-populáció létszáma a 70-es évektől kezdve egyenletesen emelkedik, az állatok legnagyobb része a nemzeti parkok területén él. 1989-ben, hosszas előkészületek után megalakult a Magyar Szürke Szarvasmarhát Tenyésztők Egyesülete, amely ma a tenyésztést koordinálja.

Ma már többezres állomány van újra szürkemarhából, a boltokban keresett a húsa, ami tényleg kiváló minőségű, és tartása, természetközeli életmódja miatt a környezeti terhelése is sokkal kisebb, mint a modern tenyészfajoknak. A szürkemarha tehát sok-sok évszázadot túlélt, és most úgy tűnik, még sok évszázadon keresztül velünk is marad!

Forrás: https://itthonrolhaza.hu/

2022.11.08.